Vas Megyei Szakképzési Centrum

SZC logo
  • Intézményeink
  • Hírek
  • Galéria
  • Közérdekű adatok
Széchenyi 2020

Képzési lehetőségek felnőtteknek


Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet az ingyenes, felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) és az első szakképesítés megszerzése az első képesítő vizsga letételéig mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető, szakképesítés közül választhatnak.

Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik a középiskola tizedik évfolyamát teljesítették. A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények (PK) határozzák meg. A tanórákat heti 2-3 alkalommal az esti órákban vagy hétvégi napokra szervezik, az elméleti órák nagy részét az online térben tartják az intézmények.

A gyakorlati ismereteket tanműhelyben vagy valós gazdasági környezetben, duális képzési partnereknél sajátíthatják el a képzésben részt vevők. A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A  vizsgát sikeresen teljesítő vizsgázók technikusi oklevelet vagy szakmai bizonyítványt szereznek, amely államilag elismert szakképzettséget tanúsít.

A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.

Felnőttként az iskolában szakmákat és szakképesítést is szerezhetek?

Igen. Az első két szakma megszerzését felnőttképzési jogviszonyban is, továbbá az első szakképesítés megszerzését az első képesítő vizsga letételéig ingyenesen biztosítja az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező nem állami szakképző intézmény annak, aki a szakképzésben ingyenes részvételre jogosult.

Munka mellett is tudok szakmát vagy államilag elismert szakképesítést szerezni?

Az iskolák a felnőttek számára mind a szakmai oktatást, mind a szakmai képzést rugalmasan, akár munka mellett, rövid idő alatt szervezik meg, gyakran az esti órákban, akár hétvégén is. Az egyes intézmények képzési programja sokszor ezért is tér el egymástól, igazodva a Képzési Kimeneteli Követelményekben, szakképesítés esetén a Programkövetelményekben meghatározott tartalmakhoz és a helyi igényekhez.


Szakmák

Felnőttként is lehetőség van szakmát tanulni, vagy két éves képzés keretében egy meglévő szakma mellé érettségit szerezni.

Általános tudnivalók:
  • A felnőttek szakmai oktatása az első és a második szakképesítés megszerzése esetében is ingyenes.
  • A képzéseket megfelelő számú jelentkező esetén indítjuk. Kevés számú jelentkezés esetén megvizsgáljuk az egyéni munkarend lehetőségét. Azon vagyunk, hogy az iskoláink által oktatott szakmákra jelentkezőket ne kelljen elutasítanunk.
  • A képzési idő általában két év. A nappali oktatásra meghatározott óraszámot felnőttek esetében 40-50%-ra csökkentjük, de a képzési idő előzetes tanulmányok beszámításával tovább rövidíthető. A tényleges képzési időt az adott képzésnél feltüntetjük. Ha rövidebb idő alatt szeretné a szakmát elsajátítani, akkor is keressen minket, hátha találunk rá megoldást.
  • A felnőttek számára meghirdetett képzésekre már 16 éves kortól lehet jelentkezni, a jelentkezésnek felső korhatára nincs.
A felnőttek számára meghirdetett képzések ezen az oldalon megtalálhatók, ezekre folyamatosan várjuk az érdeklődők jelentkezést. Elsősorben a szeptemberi kezdésben gondolkodunk, de elegendő számú jelentkező esetén a képzés év közben bármikor indítható.
Kérdés, érdeklődés esetén forduljon hozzánk bizalommal a Vas Megyei Szakképzési Centrum és a Centrum iskoláinak elérhetőségein.
 

Online jelentkezés

A meghirdetett képzésekre jelentkezni az e-Kréta rendszer jelentkeztetési felületén lehet az alábbi linken:

Online jelentkezés felülete

Az online jelentkezés menete:

  • A megnyíló lapon az Intézmény keresése mezőbe be kell írni az adott iskola nevét, majd a Jelentkezés gombra kell kattintani.
  • Utána megjelennek az iskola által meghirdetett képzések. Meg kell keresni azt a képzést, amire jelentkezni szeretnénk, ott pedig a Jelentkezem gombra kattintva érjük el a jelentkezési lapot.
  • A megnyíló űrlapot értelemszerűen ki kell tölteni, majd a Jelentkezés rögzítése gomb megnyomásával véglegesíteni.

A jelentkezést közvetlenül az szakképzési intézmény kapja meg, további tájékoztatást is az iskola fog nyújtani.

Az e-Jelentkezés rendszer használatát bemutató video:

Széchenyi 2020