Ugrás a fő tartalomra

9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 8-10.


+36-20-250-2313

Felnőttek nappali rendszerű szakmai oktatása


A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatására érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatására azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték, vagy középfokú végzettséggel, illetve kizárólag felnőttképzési jogviszonyban azok, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.


Szakmák

Lehetőség van az érettségi bizonyítvány megszerzése után is bekapcsolódni a szakképzésbe. Ennek két útja lehet:

  • nappali tagozaton, tanulói jogviszonyban;
  • felnőttek számára szervezett szakmai oktatásban, felnőttképzési jogviszonyban.

Nappali tagozaton annak a tanévnek a végéig lehet tanulni, amikor a tanuló betölti a 25. életévét, utána a tanuló csak felnőttképzési jogviszonyban folytathatja tanulmányait. Akinek csak felnőttképzési jogviszonyban van lehetősége szakmát tanulni, a lehetőségeket a Felnőttek szakmai oktatása, képzése menüpont alatt találja meg.

A nappali oktatásban a képzési időt a Szakmajegyzék határozza meg, ez a legöbb szakmában két év. 

A képzéseket legközelebb 2022. május hó folyamán hirdetjük meg a 202/23. tanévre.

Várjuk majd mindazok érdeklődését és jelentkezését, akik nem akarnak vagy még nem tudnakegyetemen továbbtanulni, és szeretnének egy szakmát megtanulni.

 

Online jelentkezés

A meghirdetett képzésekre jelentkezni az e-Kréta rendszer jelentkeztetési felületén lehet az alábbi linken:

Online jelentkezés felülete

Az online jelentkezés menete:

  • A megnyíló lapon az Intézmény keresése mezőbe be kell írni az adott iskola nevét, majd a Jelentkezés gombra kell kattintani.
  • Utána megjelennek az iskola által meghirdetett képzések. Meg kell keresni azt a képzést, amire jelentkezni szeretnénk, ott pedig a Jelentkezem gombra kattintva érjük el a jelentkezési lapot.
  • A megnyíló űrlapot értelemszerűen ki kell tölteni, majd a Jelentkezés rögzítése gomb megnyomásával véglegesíteni.

A jelentkezést közvetlenül az szakképzési intézmény kapja meg, további tájékoztatást is az iskola fog nyújtani.

Az e-Jelentkezés rendszer használatát bemutató video:



KIMIKK

    • SZC logo fehér
    • Vas Vármegyei Szakképzési Centrum

      9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 8-10.

    • Telefon: +36-20-250-2313

      E-mail: info@vmszc.hu

      OM azonosító: 203062

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000175


    2024Vas Vármegyei Szakképzési Centrum